Minden ami virtuális valóság! Hírek, bemutatók, tesztek.

VRGamer

VRGamer

A The Last Guardian VR megérkezett PSVR-ra

A nagy sikerű konzolos játékhoz készült egy virtuális valóságban játszódó kiegészítő, ami mától ingyenesen kipróbálható a Sony Playstation VR-on.

2017. december 12. - vrgamer

the-last-guardian-trico-and-boy.jpgA The Last Guardian főhőse egy kisfiú, aki egy ősi kastélyban bolyong, illetve menekül az őrei elől. Útja során különös, félig madár, félig emlős kreatúrába botlik, amivel hamarosan összebarátkozik. Az újdonsült útitárs a Trico nevet kapja. Ők ketten, – reméljük – már sokkal hatékonyabban élik túl a rájuk váró viszontagságokat.

A játék nagy része ügyességi és logikai kihívások, amit közösen tudnak majd megoldani. A kommunikáció pedig gesztus alapú, a nem beszélünk, hanem mutogatunk elvre épül, amit a fejlesztő Team Ico már a korábbi játékaiban is használt, például a mára klasszikusnak számító Shadow of the Colossus-ban.

A mostani játék, a The Last Guardian VR nem a sima konzolos játék átirata, hiszen csupán 15-20 perc alatt a végére lehet érni, viszont ingyenes. A tartalom nyilván ismerős lesz az eredeti játék rajongóinak, azonban vannak benne újdonságok is a VR feldolgozáson túl. A játék mától érhető el a PS Boltban. Íme egy friss videó a játékmenetről:

Jön a Gólem!

Annyira jön a Golem, hogy mindjárt meg is érkezik PSVR-ra jövő márciusban. A játék nagy sikert aratott a konzolon két évvel ezelőtt, ezért készül egy VR változat is belőle.

satlivestream_golem_blogpost_shot_1-755x425.pngA fejlesztő Highwire Games már korábban bejelentette, hogy készül a Golem átdolgozása, de most végere in-game videót is láthatunk a játékról.

A történet nagyon röviden annyi, hogy egy mozgáskorlátozott kislány felfedezi, hogy az akaratával az emberformájú sziklákat mozgásra tudja bírni. A megszállt lények a gólemek, amikkel elképesztő kalandokba keveredik ősi városokban és félelmetes ellenségekkel is meg kell küzdenie.

A Playstation Blog szerint újfajta mozgást fog alkalmazni a játék, ami az Incline Control nevet kapta. Elvileg abba az irányba haladuk majd, amelyik felé dőlünk egy keveset. Ilyesmire még nem volt példa PSVR-on, de a fejlesztők szerint némi gyakorlás után erőfeszítés nélkül tudunk majd közlekedni ezen a módon.

A március 18-i megjelenésig tudunk vigasztalódni a játék zenéjével, vagy a Bëlga együttes méltán népszerű alkotásával.

John Travolta főszereplésével készül egy VR-akciófilm

A Speed Kills munkacímen futó film jövőre kerül bemutatásra, lesz egy hagyományos változat és lesz egy panorámafelvételekből összeállított változat is.

speed_kills_banner.jpgAz IMDB.com ugyan még nem tud róla, de a Speed Kills című akciófilm jövőre kerül, hát abban nem vagyunk biztosak, hogy a mozikba, de az on-line kölcsönzőkbe biztosan. A főszereplője John Travolta, a női főhős pedig a Vikingek című sorozatból ismert nagyszerű Katheryn Winnick.

A történet főhőse egy gyorsasági motorcsónak versenyzője, aki drogkereskedőkkel kerül összetűzésbe. A filmet leforgatták hagyományos módon, amit a Hannibal Pictures pénzelt. Emellett a TopDogVR segítségével leforgatták legalább 60 percnyi használható anyagot a VR változathoz. E munkálatok során használtak hajókat, drónokat és sok minden mást is, hogy fokozzák a látványosságot.

A tervek szerint nyolc részben pakolják majd fel a netre az egyes történetdarabkákat, amikben szétnézhetünk, mintha ott lennénk a helyszínen. Ezeknek a premierje még nem ismert, de valószínűleg a nagy film előtti promóciót támogatják majd. Íme egy rövidke részlet a Speed Kills VR-ból:

Far Home: képek a készülő játékból

Megkapóan szép képek érkeztek a jövőre érkező sci-fi lövöldözős VR-mókából.

the-futuristic-vr-game-far-home-is-coming-to-steam-early-access-in-january-2018-header.jpgA brit székhelyű DEVCUBESTUDIO az első VR játékán dolgozik, ami a Far Home nevet kapta. Ha minden jól megy, akkor már 2018 januárjában megjelenik a Steamen a korai hozzáférésű változat, amit a tervek szerint a felhasználók visszajelzései alapján is fejlesztgetnek. A teljes játék várható megjelenése a jövő év vége, HTC Vive és Oculus Rift támogatás biztos.

A Far Home sztorija 2300-ban játszódik, a túlnépesedett emberi faj kirajzik a világűrbe új otthonok után kutatva. Mi is egy ilyen felderítőcsapat tagjaként kutató lakható világok után. Négy különböző karaktert választhatunk és öt egymástól teljesen eltérő hangulatú bolygón kalandozhatunk majd.

Ezekből adnak most némi kóstolót a képek, amiket elnézve nem lehet okunk sok panaszra, bitang jól néz ki mindegyik, reméljük, hogy ez igaz lesz a játékra mozgásban is. Katt a képre a többiért:

Mekkora karácsonyfát vegyünk? Az Ikea AR appja segít

A svéd üzletlánc felmérése szerint a vásárlók 38 százaléka rosszul méri fel, mekkora fenyőfa fér el a nappaliban. Ezen próbálnak segíteni az AR applikációjukkal.

vct-trailerposter-lrg-1024x577_green_1024x1024.jpgAz Ikea még szeptemberben szabadította a világra a szobaberendezős, kiterjesztett valóságot használó programját, a Place-t. Azóta is serényen fejlesztik, a legutóbbi, 1.1.8-as verzió pedig az ünnepi készülődésben segít, mivel karácsonyfákat adtak a tartalomhoz.

Meglepően sokan bénázzák el a fák vásárlását azzal, hogy rossz méretű alanyt választanak, de ennek most vége, ha a Place-t is bevetjük. Különböző méretű, előre feldiszített fenyőket virtualizálhatunk a telefon vagy a tablet képernyőjén keresztül. A tradicionális fa 2.25 méteres, de van több kisebb is, egészen az 1 méteres törpéig.

Az app letöltése után a padlóra kell irányozni az eszközünk kameráját, hogy feltérképezze a szoba méreteit, majd kiválasztani a helyet, hol szeretnénk megjeleníteni a fát. Amint a virtuális fenyőt elhelyeztük, akár körbe is lehet járni, illetve ha lefényképezzük, meg is lehet osztani képet.

Az applikációban felajánlott fák megvásárolhatók az üzletláncnál, de a pontos méret biztos tudatában már mi is vadászhatunk megfelelő jelöltre. Az Ikea Place ingyenes alkalmazás, azonban csak iOS 11-es oprendszert használó Apple eszközökön fut.

süti beállítások módosítása