Minden ami virtuális valóság! Hírek, bemutatók, tesztek.

VRGamer

VRGamer

50 millió dolláros támogatást kap a Raw Data fejlesztője

2016. december 17. - vrgamer

Bejelentette a Survios, hogy sikeresen kalapoztak össze három körben 54 millió dollárt. Ez a stúdió áll a nagy sikerű, HTC Vive-on elérhető Raw Data sci-fi akciójáték mögött. A Survios ezzel a legtőkeerősebb vr fejlesztőstúdióvá vált.

A harmadik kör hozta a lóvé döntő többségét, 50 milliót. A legnagyobb összeggel a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) filmstúdió szállt be. Az MGM főatyaúristen Gary Barber ezzel bekerült a Survios igazgatótanácsába (még szép). A filmstúdió részéről – amelynek például a Hobbit trilógiát köszönhetjük – ez nagyságrendű támogatás némileg meglepő lehet, de Barber szerint a lépés 'stratégiai' volt.

A Survios a befektetés hatására szintet lép, ők maguk is kiadók lesznek, amelyek felkarolnak, kiadnak és terjesztenek majd mások munkáit. Sőt, terveik között szerepel vr játékparkok nyitása szerte a világon – első cél megvetni a lábukat Kínában.

Hogy a befektetők mennyire feltétlenül bíznak a Survios-ban, arra az is bizonyíték, hogy a Raw Data az első és mindmáig egyetlen játéka a Survios-nak. A júliusban megjelent, azóta a legfontosabb díjakat bezsebelő játék fejlesztése nem áll le. A megjelenését követő egy hónapban egymillió dollárt kereső program bővülni fog tartalomban, illetve multiplatformossá is válik, hogy ne csak HTC Vive-on legyen elérhető. (Oculus Rift felkészül.)

 

Forrás: roadtovr

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vrgamer.blog.hu/api/trackback/id/tr1512054411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása